Az építésügyi hatósági eljárás döntésének formája és részletes tartalmi követelményei (193/2009. (IX. 15.) Korm. Rendelet)

12. § (1) A határozat tartalmazza

a) a döntés tárgyaként az építési vagy bontási tevékenység rövid leírását, különösen építmény esetén annak rendeltetését, az önálló rendeltetési egységek számának és rendeltetésének megjelölését,

b) a határozattal érintett valamennyi telek címét, helyrajzi számát.

(2) Megállapítható, hogy nincs ellenérdekű ügyfél, ha az építtető az eljárás befejezéséig benyújtotta az ügyben érintett összes ismert ügyfélnek a kérelmezett építési tevékenység végzéséhez történő, az építészeti-műszaki tervdokumentáció ismeretében tett, és az abban foglaltakkal egyetértést tartalmazó hozzájáruló nyilatkozatát.

(3) A határozat indokolása összefoglalóan tartalmazza az elfogadott szakértői vélemény és tervtanácsi szakmai vélemény indokolását is.

(4) Ha az építésügyi hatóság eljárása során a szakértői, illetve a tervtanácsi szakmai véleménnyel részben vagy egészben ellentétes megállapítást tesz, döntést hoz, azt indokolni köteles.